
Dr. Sörédi Pál
pszichiáter főorvos
Pszichiáter, addiktológus szakorvos vagyok. Pályámat 1992-ben kezdtem, amelynek első 10 évében a Fejér Megyei Szent György Kórház I. Pszichiátriai Osztályán dolgoztam Székesfehérváron. Ezt követően közel 20 évig praktizáltam Svédországban (Stockholmban, Eskilstunában és Uppsalában), ahol elsősorban addiktológiai problémákkal, hangulatzavarokkal, szorongásos betegségekkel, valamint neuropszichiátriai kórképekkel foglalkoztam – ezen belül leginkább ADHD-val.
Jelenleg a székesfehérvári és budapesti Caritas Rév Ambulanciák pszichiáter-addiktológus konzulense vagyok, illetve magánpraxist folytatok Székesfehérváron. Megtisztelő a számomra, hogy Dr. Félegyházy Zsolt főorvos úr meghívott az ADHD Központ részidős munkatársai közé. Együttműködésünk alapja az a közös látásmódunk, amely a nemzetközi – elsősorban svéd – standardokra alapozott kivizsgálási és kezelési stratégiákat követve igyekszik előmozdítani a figyelemzavarral és hiperaktivitással (ADHD) küzdő embertársaink boldogulását.
A mindennapi munkámban elsősorban nem betegségekben és kórképekben gondolkodom, sokkal inkább abban, hogy a hozzám fordulókat egyéni elakadásaikból tovább segítsem. Ehhez valódi találkozásra, figyelmes meghallgatásra van szükség, mert ebből kiindulva van esély a megértésre. Ha az így megértett elakadás magyarázható valamely néven nevezhető pszichiátriai kórképpel, akkor az orvostudomány jelen állása szerinti, racionális, bizonyítékokon alapuló terápia megajánlása következhet – amely állhat gyógyszeres terápiából, illetve pszichoterápiás javaslatból, vagy e kettő kombinációjából – személyre szabott, egyéni mérlegelés alapján.