Az ADHD-ról

Tartalomjegyzék

Az ADHD/ADD-ról részletesen

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD, Attention Deficit Hyperactivity Disorder) az egyik leggyakoribb neuropszichiátriai tünetegyüttes, amely gyermekkortól végigkíséri az érintettek életét.

Szokás ADHD-spektrumról is beszélni, amely arra utal, hogy nem egy homogén, hanem „sokarcú” állapotról van szó, amelyben a különböző tünetek eltérő mértékben keverednek egymással, különböző súlyosságú problémákat, funkciókiesést okozva. A funkciókiesés megléte a diagnózis felállításának egyik feltétele és azt értjük alatta, hogy az illető mindennapi életét, munkáját, tanulmányait, emberi kapcsolatait milyen mértékben befolyásolják a tünetek.

Némileg leegyszerűsítve az ADHD 3 fő tünetet foglal magába: figyelemzavart, impulzivitást valamint hiperaktivitást. Általánosan jellemző továbbá a tervező-szervező agyi funkciók gyengébb működése (ún. exekutív funkciók zavara). Ezek a tünetek a mindennapi életben számos formát öltenek.

Azok a gyerekek, serdülők és felnőttek, akikék mindhárom tünet egyértelműen jelen van, teszik ki az ADHD-spektrum nagyobb részét. Ezt a típust hívják kombinált típusú ADHD-nak.

Vannak olyanok is, akik súlyos figyelemzavarral küzdenek, a hiperaktivitás vagy az impulzivitás viszont minimálisan vagy egyáltalán nem jellemző rájuk. Az ADHD-spektrum ezen alcsoportját ADD-nek is nevezik (Attention Deficit Disorder), hivatalos megnevezése ADHD döntően figyelemzavarral.

A harmadik típus az ADHD döntően hiperaktivitással és impulzivitással.

A három típust gyakorlatilag a tünetek eltérő aránya különbözteti meg egymástól.

A diagnózis felállítása

A diagnózist orvos vagy pszichológus állítja fel egy nemzetközi diagnosztikai kritériumrendszer alapján (DSM-V), egy alapos neuropszichiátriai vizsgálat után. Ahhoz, hogy a diagnózist meg lehessen állapítani, a tüneteknek folyamatosan fenn kell állniuk legalább 6 hónapon keresztül, 12 éves kor előtt is jelen kellett lenniük és az élet különböző területein jelentős problémákat kell hogy okozzanak.

Nézzük meg közelebbről az ADHD fő tüneteinek néhány jellegzetes megjelenési formáját:

Figyelemzavar

  • Nehézséget okoz a figyelmet megtartani, különösen, ha az illető számára nem érdekes az adott foglalatosság (pl. adminisztrációs feladatok, lecke írása)
  • A figyelem könnyen terelődik külső stimulusok hatására, nehezen tudja kiszűrni, figyelmen kívül hagyni a zavaró külső tényezőket (pl. ha mások beszélgetnek a háttérben, utcai zaj beszűrődése)
  • Sokszor követ el figyelmetlenségből eredő hibákat feladatok elvégzésénél, mivel hajlamos összecsapni a mentálisan megterhelő, tartós figyelmet igénylő feladatokat
  • Társalgás közben úgy tűnik, mint aki egyáltalán nem figyel, gondolatai elkalandoznak, felszólításra gyakran nem reagál
  • Gyakran kerüli, halogatja azon feladatokat, amelyek mentális kitartást igényelnek

Hiperaktivitás

  • Állandóan „pörög”, mindig elfoglalja magát valamivel. Jellemző, hogy gyakran és sokat edz, hogy a felesleges energiákat levezesse.
  • A monoton, rutinszerű munkáktól elfárad, folyamatosan új ingerekre, változatosságra van szüksége
  • Munkamániás”, egyszerre több munkája van, szabadidejében kreatív ill. fizikai aktivitással foglalja le magát
  • Jellemző egyfajta „belső nyugtalanság” érzése, nehezen tud ellazulni
  • Folyton babrál valamivel (pl. toll, kulcs), mozgatja a lábát, nem tud egyhelyben nyugodtan ülni vagy állni (pl sorban állni a pénztárnál)
  • Általában verbálisan is hiperaktív, azaz sokat beszél
  • Megállás nélkül pörögnek a gondolatok a fejében, azonban gyakran felesleges dolgokon gondolkodik, nem konstruktív a gondolkodás

Impulzivitás

  • Hiányzó vagy alulműködő önkontroll: nem gondolja át, mielőtt csinál vagy mond valamit
  • Sokat eszik vagy sokat iszik, nehezére esik mértéket tartani
  • Gyakran „rizikózik”, gondolkodás nélkül belemegy veszélyes szituációkba
  • Beszéd közben gyakran félbeszakít másokat
  • Indulatait nehezen tartja kordában, nem ritkán dühkitöréssel reagál („felmegy benne a pumpa” egy pillanat alatt)

Egyéb jellegzetes nehézségek

  • A feladatok elkezdésének nehézsége, gyakran halogatja főként az unalmas feladatokat (pl. számlák befizetése, takarítás, adminisztráció)
  • Jellemzően több dologba belekezd, de nem fejezi be őket
  • Rossz időérzék, gyakran elkésik
  • Nehezére esik előre megtervezni, megszervezni a mindennapok teendőit
  • Feledékenység, szétszórtság, gyakran hagyja el a dolgait (pl. kulcs, telefon, stb.)
  • Egyenetlen, hullámzó energiaszint és hangulat, mely akár óráról órára változik

Az okok

Az ADHD kiváltó okait a mai napig nem sikerült teljes egészében feltérképezni. Világszerte intenzív kutatás folyik az okokat illetően, az eddigi eredmények azt a feltevést támasztják alá, hogy egy genetikai alapú rendellenességről van szó. Az érintett gének – melyek bizonyos agyi területek működését irányítják – feltérképezése napjainkban is folyamatban van. A terhesség és szülés alatti esetleges káros behatásoknak is kóroki szerepet tulajdonítanak.

Ikervizsgálatok és örökbefogadási tanulmányok során nem találtak összefüggést az ADHD és egyes pszichoszociális tényezők, mint például a nevelés, illetve a családi élet problémái között. Traumatikus gyermekkori élmények és egyéb stresszhatások kóroki szerepe szintén nem bizonyított. Az imént említett tényezők ugyanakkor súlyosbíthatják a már meglévő tüneteket jelentős funkciózavart okozva ezáltal. Egy kiegyensúlyozott, megértő és odafigyelő környezet sok esetben megelőzheti egy súlyosabb állapot kialakulását.

Mi történik az agyban ADHD/ADD esetén?

Különböző képalkotó vizsgálatok (CT, MRI, PET) eltéréseket mutattak az agy működésében ADHD fennállása esetén.
Rendellenességet találtak az idegsejtek egymás közötti kommunikációjában (ingerületátvitelben)  egyes a figyelemért, aktivitásszabályozásért, és impulzuskontrollért felelős homloklebenyi területeken.

A homloklebeny feladatai közé tartoznak az olyan „magasabb szintű intellektuális funkciók” mint a figyelem koncentrálása, a feladatok és cselekvéssorozatok megtervezése és a kivitelezés irányítása, a döntéshozatal valamint az adott szituációhoz illő viselkedés kiválasztása. A homloklebeny segít minket abban, hogy világosan gondolkodjunk, és ne csak érzelmi alapon, impulzívan reagáljunk különböző helyzetekben.

A megváltozott ingerületátvitel okai valószínűleg az idegsejtek közötti apró résekben található jelátvivő anyagok (neurotranszmitterek) szabályozásának zavarában keresendők. A neurotranszmitter egy molekula, amely egy idegi jelet közvetít kémiai úton az egyik idegsejttől a másikig. A dopamin nevű molekula az egyik legfontosabb ingerületátvivő anyag az agyunkban, és kulcsszerepet játszik az agy ún. jutalomközpontjának optimális működésében. A dopamin nem megfelelő szabályozása lehet a jutalomközpont megváltozott működésének oka ADHD esetén. Ez többek között olyan nehézségekben mutatkozik meg, mint a monoton, unalmas vagy jelentős szellemi teljesítményt igénylő feladatok elvégzéséhez szükséges motiváció hiánya.

Kutatások zajlanak azzal kapcsolatban is, hogy vajon más ingerületátvivő anyagok (pl. szerotonin, noradrenalin) működése is zavart mutat-e ADHD vagy ADD esetén.

Az ADD valóban egy alcsoportja az ADHD-nak?

A kutatók között élénk vita folyik azt illetően, hogy az ADD valóban egy alcsoportja-e az ADHD-nak, vagy pedig egy különálló funkciózavarról van szó eltérő genetikai háttérrel. Az eltérő genetikai eredet egyben különböző biokémiai zavart is jelentene.

Russel Barkley, amerikai pszichológus professzor az ADD-t gyűjtőfogalomnak tekinti, amely 3 különböző alcsoportra osztható:

Az ADD első alcsoportjába azok az emberek tartoznak, akiknek figyelemzavaruk igen, hiperaktivitásuk viszont nem éri el a diagnózis felállításához szükséges mértéket. Ez a csoport Barkley szerint nagyon hasonlít a kombinált típusú ADHD-hoz, de annak egy enyhe változatának tekinthető.

A második ADD-alcsoportba azok sorolhatók, akik gyermekkorban kombinált típusú ADHD diagnózist kaptak, ám felnőttkorra sem a hiperaktivitás sem a impulzivitás tüneti kritériumai nem állnak fenn, azaz „kinőtték a betegséget”.

Barkley harmadik csoportja az SCT (Sluggish Cognitive Tempo, „lassú kognitív tempó”) elnevezést kapta, ebbe a csoportba tartoznak azok, akiknek tünetei az előbbiektől merőben eltérő módon jelentkeznek. Jellemző rájuk a napközbeni álmodozás, csökkent energiaszint, lassú munkatempó és a szociális visszahúzódás.

Az ADD-n belül ez utóbbi csoport meglehetősen elhatárolható egységet képez, ezért Barkley javaslata alapján egy külön diagnózist érdemelne.

Előfordulási arány, nemek közötti eltérések, a tünetek változása az életkorral

A jelenlegi vizsgálatok szerint a gyerekkori ADHD előfordulása világviszonylatban 3-6% körül mozog, felnőttkorban 2-3%. Egyes becslések szerint az ADD aránya az összes ADHD viszonylatában elérheti a 30%-ot is. Valószínűleg ez a szám idővel növekedni fog az ADD-ről szerzett ismeretek bővülésével és a diagnosztika fejlődésével.

Az ADD-vel diagnosztizált gyerekek átlagosan magasabb életkorban kapják a diagnózist, a kombinált formához viszonyítva. Ennek az lehet az oka, hogy a hiperaktív gyerekek nehézségei mind az iskolában, mind otthon hamarabb megmutatkoznak, és emiatt előbb kerülnek szakemberhez.

Az ADHD több fiút érint mint lányt, gyermekkorban az arány 2:1, felnőtt korban 1,6:1. Lányoknál ugyanakkor gyakoribb a figyelemzavaros forma (ADD).

Hosszútávú utánkövetéses vizsgálatok azt a feltevést támasztják alá, hogy a gyermekként ADHD-val diagnosztizáltak csaknem kétharmada felnőttkorban is jelentős nehézségekkel küzd.

Mítoszok és tények az ADHD-ról

Sok vélemény és hiedelem terjedt el az ADHD-val kapcsolatban. Összeszedtünk néhányat, hogy megvizsgáljuk mi közülük a mítosz és mik a tudományosan igazolt tények.

Mítosz: „ Az ADHD is csak egy diagnózis, amit az orvosok egyre gyakrabban használnak akkor, amikor lusta, motiválatlan emberekkel találkoznak.”

Tény: ADHD már több mint 50 éve ismert rendellenességnek számít. Az intenzív kutatásoknak köszönhetően  a szakemberek egyre több ismeretet szereznek róla, egyre könnyebben ismerik fel a jellegzetes tüneteket, ami megmagyarázza, hogy miért kapják meg ma többen a diagnózist. A tünetek önmagukban messze nem elégségesek ahhoz, hogy valakinél ADHD-t állapítsanak meg. A jellegzetes tünetek tartós megléte mellett azoknak súlyos következményekhez, jeletős funkcióromláshoz is kell vezetniük, az élet több területén (pl iskolai/munkahelyi teljesítmény, szociális kapcsolatok, hétköznapi élet).

Mítosz: „Az én félénk, ábrándozó kislányomnak nem lehet ADHD-ja! Azt hittem ez csak hiperaktív kisfiúkat érint”

Tény: Az ADHD-t fiúknál 2-3-szor gyakrabban diagnosztizálják, aminek részben az az oka, hogy fiúknál gyakoribb ez a rendellenesség. Ugyanakkor a hiperaktivitás és az impulzivitás (amit jellemzően fiúknál látunk) sokkal szembetűnőbb következményekkel jár, ezért hamarabb felkelti az ADHD gyanúját. Lányoknál sokszor rejtve marad a diagnózis, vagy később hibás diagnózist kapnak (pl emocionálisan instabil személyiségzavar vagy bipoláris betegség).

Mítosz: „Az ADHD-t a helytelen táplálkozás és néhány egyéb környezeti probléma okozza.”

Tény: Különböző tanulmányok eltérő eredményeket mutattak ki az ADHD tüneteinek és az étrendnek a kapcsolatát illetően. Nincs egyértelmű ok-okozati összefüggés, ám a tapasztalatok szerint a tüneteket súlyosbítják egyes étrendi elemek (pl “gyors cukrok”, gyorséttermi ételek), amelyeket érdemes akár dietetikus segítségével korrigálni.

Mítosz:„Ha rendes nevelést kapott volna, most nem küszködne az ADHD-val”

Tény: A rossz neveltetés és a szülői fegyelem hiánya nem okoz ADHD-t. Viszont egy ADHD-val küszködő gyermek nehézségeit a szülői támogatás nagy mértékben enyhítheti. Ezáltal a meglévő tünetek nem vezetnek olyan komoly következményekhez, mint szülői segítség nélkül.

Mítosz: Teljességgel lehetetlen, hogy  ADHD-ban szenvedek, semmi problémám nincs a koncentrációval ha például egy izgalmas könyvet olvasok vagy egy érdekes beszélgetésben veszek részt.”

Tény: Azok emberek, akik a számukra érdekes dolgokra gond nélkül oda tudnak figyelni, még lehetnek figyelemzavarosok. ADHD esetén jellemzően azon feladatok elvégzése okoz nehézséget, amiket “meg kell” csinálni, míg az érdekes, örömteli tevékenységek végzése kevésbé okoz problémát.

Mítosz: „Az ADHD-s gyerekek nem olyan okosak, mint társaik, ezért általában speciális osztályokba kell járniuk.”

Tény: Az ADHD nem befolyásolja a szellemi képességeket és az intelligenciát. A tünetek viszont hátrányos helyzetbe hozzák az egyébként intelligens és jó képességű gyerekeket (és felnőtteket!!), akik ezért nem tudják a legjobbat kihozni magukból. Az iskolában ezért szükségük lehet speciális támogatásra (pl. kis csoportos foglalkozások).

Mítosz: A gyógyszer egy csapásra megszünteti a tüneteket.”

Tény: A megfelelően beállított gyógyszeres kezelés jelentősen csökkentheti, vagy akár meg is szüntetheti a tüneteket. Több évtizedes kutatások azt mutatják, hogy a gyógyszerek mintegy 70-80 százalékban javítják az ADHD számos tünetét. Az eredmények egyénenként eltérőek de viszonylag ritka az, amikor a gyógyszeres kezelés önmagában elegendő. A legjobb eredmény a gyógyszeres és pszichoszociális kezelések (pszichoterápia, pszichoedukációs tréning) együttesétől várható.

Mítosz: Az ADHD csak gyerekeket érint, felnőttkorukra kinövik.”

Tény: Az ADHD-s gyerekek egy része valóban tünetmentessé válik az évek múlásával. Ez annak tudható be, hogy  a nehézségeket megtanulja kompenzálni, így azok felnőttként már nem okoznak jelentős problémát. A gyerekek mintegy 70 százaléka azonban továbbra is markáns ADHD tünetekkel rendelkezik tinédzser korban, illetve egy részük felnőttkorban is. A hiperaktivitás általában alábbhagy, vagy más formát ölt (pl. belső nyugtalanság érzése, ellazulásra való képtelenség), míg a figyelemzavar relative stabilan megmarad.

Mítosz: Nem lehet ADHD-m. Én nem vagyok hiperaktív.”

Tény: A hiperaktivitás csak egy résztünete az ADHD-nak, nem minden esetben szembetűnő sőt akár hiányozhat is.